Korábbi cikkünkből kiderült (Ide kattintva megtekintheted) mi is az a mesterséges intelligencia és hogyan, hol találkozhatunk vele a mindennapjaink során, továbbá a ChatGPT-vel is foglalkoztunk.
Most abba szeretnénk betekintést engedni, hogyan hat a mesterséges intelligencia a HR világára, mi lesz a szerepe ebben a szektorban. Nézzünk meg néhány főbb lehetőséget.
Toborzás, kiválasztás
A mesterséges intelligencia fel tudja gyorsítani, meg tudja könnyíteni az új kollégák keresését.
Hogyan?
A beérkezett önéletrajzokat egy vagy több személy nézi át és szűri le közülük az ideális jelölteket, akiket ezután személyes interjúra hívnak be. Ez időigényes folyamat lehet, főként, ha egy állásra 50, 100, esetenként 100 főnél is több a jelentkező, ami manapság nem ritka.
A mesterséges intelligencia által emberi beavatkozás nélkül, vagy minimális emberi beavatkozással le tudunk bonyolítani egy kiválasztási folyamatot az álláshirdetés megfogalmazásától kezdődően, a beérkezett pályázatok leszűréséig.
Az egész folyamat előre digitalizálható, automatizálható, így az ezzel foglalkozó dolgozónak csupán a személyes interjúktól kell belépnie a folyamatba.
Adminisztrációs feladatok
A rutinná vált, sok esetben időigényes adminisztratív feladatok elvégzésére az Al szintén bevethető, ezáltal a dolgozónak több ideje marad az összetettebb feladatok elvégzésére. Amit eddig tehát manuálisan, ismétlődően le kellett adminisztrálnia valakinek, kiszervezhetővé válik, nem lesz szükség emberi tényezőre.
Munkavállalói elégedettség, elkötelezettség mérése
A mesterséges intelligencia összetettségéből adódóan képessé tehető arra, hogy felmérje, a dolgozók mennyire szeretnek az adott cégnél, adott pozícióba dolgozni. A virtuális elégedettségi felmérés nagy segítség lehet a HR dolgozók számára.
Teljesítmény mérése, nyomon követése
A dolgozók teljesítményének és a folyamatok megfelelő működésének monitorozására az Al kitűnő segítséget nyújthat. Ez az a terület, amelyre sok cégnél nincs elegendő kapacitás, pedig sok múlik rajta. A mesterséges intelligencia által begyűjtött adatok, készített statisztikák és szolgáltatott javaslatok alapján az optimalizálás könnyebben, gyorsabban végrehajtható.