Mentoráltam Cserepkei Zita, aki a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett Turizmus – Vendéglátás szakon. Gyakorlatát a Hungexpo kiállításszervezőjeként szerezte, majd ugyanitt kezdett el dolgozni a diploma megszerzését követően. Zita nyitott, agilis, igazán pozitív személyiség, aki pályakezdőként sok olyan területtel találkozik, amivel nem könnyű megküzdeni, hisz nincs még elegendő tapasztalata az adott helyzetekkel kapcsolatban. Már az első beszélgetésünk alkalmával kiderült számomra, hogy Zita érdeklődése igen széleskörű, sok kapcsolódási pontot találtunk, amivel elindulhattunk. Nagyon örültem a témaválasztásainak, mert HR generalistaként napi szinten találkozom velük. 


A program 3 hónapja alatt az alábbi témákat dolgozzuk fel Zitával:


•    Kiválasztási folyamat - Tippek állásinterjúhoz, CV íráshoz, soft és hard skillek, amik előnyt jelentenek kiállításszervezőként
•    Érdekellentétek és konfliktuskezelés a munkahelyen
•    Kiégés - Mit tehetünk ellene?


Terveink szerint legalább 5 alkalom szükséges ahhoz, hogy ezeket a témákat alaposan körül tudjuk járni. Ezzel túllépjük a program kívánta kereteket, amit egyikőnk se bán, hisz hasznosnak találjuk az együtt töltött időt 😊 


Mivel én Vasváron dolgozom, Zita Budapesten, a távolságot legtöbbször a TEAMS megbeszélések segítségével küzdjük le. Nagy örömünkre júliusban sikerült személyesen is találkoznunk Budapesten. 


Zitával már az első beszélgetésünk alkalmával megtaláltuk a közös hangot, találkozóink nagyon jó hangulatban telnek, sokat nevetünk, amellett, hogy komoly, sokszor igen érzékeny, mély témákat beszélünk át. Zita kiválóan végzi el a „házi feladatokat”, lelkes Mentee 😊