Nemrég általánosan megismerkedhettünk a generációkkal (Generációk egymás között I. és Generációk egymás között II.) jelen cikkünkben pedig a munkaerőpiaci szempontból fontos jellegzetességeiket, szerepüket vizsgáljuk.

A veteránok (legalább 78 évüket betöltöttek)
Korukból adódóan már nem számítanak aktív munkaerőnek.
Jellemző, hogy többségük ugyanazon a munkahelyen dolgozott egész életében nyugdíjba vonulásig, mely szemükben értéket, hitelességet képvisel. Fontos és széleskörű tapasztalattal, tudással rendelkeznek. Megélhetésük, családjuk fenntartásának kulcsa az alkalmazkodás, 
a kemény munka és kitartás volt, hiszen a háborús, politikailag változó, sokszor szűkölködő időkben is helyt kellett állniuk. Erőskezű, céltudatos vezetőképük van, tisztelik a fizikai, kétkezi munkát és az életkorból adódó tapasztalatot, tudást.

A Baby boomerek (78-60 év közöttiek)
Elődjeikkel szemben az különbözteti meg őket, hogy a munkával kapcsolatos elvárásaik megváltoztak: Új tudást, információkat, karrierépítést remélnek. A munkahelyükkel, kollégáikkal, szorosabb kapcsolatot ápolnak. Nagyfokú kitartással, alázattal és fegyelemmel dolgoznak, továbbá tisztelik a magas pozícióban lévőket, a rangot. Az előző generációhoz hasonlóan nagy tudással és lojalitással rendelkeznek. 
Csoportjukban létrejött egy éles választóvonal, hiszen az 1959 előtt születettek már elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt, így ez megosztja tagjaikat.
Sok esetben tartanak attól, hogy a fiatalabbak miatt elveszíthetik munkájukat, hiszen újfajta tudással rendelkeznek, továbbá a nyugdíjba vonulási lehetőségeik is többször változtak, ami riasztó lehet számukra.

Az X generáció(59-44 évesek)
Több oktatási lehetőség, magasabb iskolai végzettség, akár több diploma megléte is jellemzi őket és esetükben már általános, hogy a nők is dolgoznak. Szükségessé válik, így használják és kíváncsiak is a digitális világra, eszközökre. A munkaidő korlátlanná válásával a munkahelyi stressz erőteljesen érinti őket, a magánéletükre szánt idő ezzel párhuzamosan lecsökkent. Sokan közülük vállalkozást indítottak. Tudásuk, teherbírásuk, kitartásuk és lojalitásuk jelentős. A hozzáállásukat gyakran kíséri a munkával szembeni bizonytalanság érzése. Gazdaságilag válságos időszakokat is átéltek már, akár több hitellel is rendelkeznek. Jó példával szolgálnak a későbbi generációk számára az alázat, a tudás megszerzésének és folyamatos bővítésének fontossága kapcsán.

Az Y generációa digitális bennszülöttek I. generációja (43-30 évesek)
Munkahelyi viselkedésükre is jellemző, hogy könnyedén használják a legújabb digitális eszközöket és technikákat, gyorsan tanulnak, továbbá elődjeikhez képest egy bátrabb, kezdeményezőbb, kreatívabb és ami szintén jelentős, saját képességeiben nem kételkednek.
Bár ők is kitartóan, akár korlátlan munkaidőben dolgoznak, de igényük, hogy a munkahely a lehető legtöbbet nyújtsa számukra: Legyen a régi konvencióktól eltérő, modern környezet, közösségi élmény, rugalmas munkavégzési hely és idő, adjon lehetőséget az önfejlesztésre, a magánéletre szánt idő tényleges megélésére, a gyorsabb előrehaladásra, legyen központibb szerepe a társadalmi felelősségvállalásnak. 
A hatékonyságát sokszor vitatott „multitasking” jelenség náluk jelenik meg, illetve fontos tény, 
hogy ha valami számukra nem elfogadható merül fel, nem tartanak ki az adott munkahelyen, inkább váltanak, gyakrabban, mint a korábbi generációk, akár a bizonytalanság tudatával is, vagy saját vállalkozást hoznak létre, de sajnos a céltalanság és a kiszámíthatatlanság is jellemző rájuk. 
A munkaerőpiacon az X és az Y generációk sajnos egymásnak konkurenciát jelenthetnek, a tudásuk különbözősége miatt.

A Z generáció a digitális bennszülöttek II. generációja(29-15 évesek)
Ahogy korábbi cikkünkben említettük, a Z generáció már mondhatni készen, sokkal fejlettebb állapotban kapta a digitális világ adta lehetőségeket az Y-nal szemben, még természetesebb számukra, még korlátlanabbul használják ezt, ami természetesen munkavégzésükre is kihat: 
Profin kezelik az új eszközöket, az online kommunikációt komfortosabbnak tartják a személyes kapcsolattartással szemben, mely stresszfaktor számukra. Az Y esetében már tapasztalható munkahelyi környezettudatosság fontossága, a multitasking és a gyorsabb, gyakoribb munkahelyváltás rájuk egyaránt jellemző, kompromisszumot még kevésbé képesek kötni. Természetesen nem elhanyagolható az sem, hogy később állnak munkába, tovább tanulnak vagy élnek akár céltalanul, mint elődjeik.
Mind a magánéletben, mind munkavégzésük kapcsán nagyobb igényük van az önkifejezésre és a visszajelzésre. Pénzügyileg megfontoltabbak, az idősebbek negatív tapasztalataiból adódóan hitelt nem szeretnének felvenni, próbálnak előre tervezni, tudatosabbak lenni a témában és természetesen az online bankolást részesítik előnyben.  

Az Alfa generáció (legalább 14 évesek)
Mivel az Alfa generáció tagjai még nem aktív szereplői a munkaerőpiacnak, nincsenek konkrét információink róluk. 
Néhány jóslat: A napjainkban is egyre csekélyebb számú klasszikus iroda szinte teljesen megszűnik, globális munkahelyek jönnek létre, ennél fogva magányosabb társadalom alakul ki. A vállalatok szerepe még kiemelkedőbb lesz a klímaváltozás, környezetszennyezés kapcsán, ezeket a problémákat prioritásban lesz szükséges kezelniük.